A spárga Európában és Ázsiában őshonos évelő növény. Földben levő gyökértörzsének, rizómájának oldalrügyeiből fejlődő hajtásait, az úgynevezett sípokat fogyasztjuk. Táplálkozási szempontból jelentős, hogy már kora tavasszal, nyár elején - április második felétől június közepéig - rendelkezésre álló értékes friss zöldség.

A spárga növekedésével párhuzamosan az ültető árkokat feltöltjük és a területet folyamatosan gyommentesen tartjuk. Ősszel a lomb elszáradása után a hajtásokat a talaj felszíne alatt néhány mm-rel levágjuk. A telepítés utáni második évben még nem szedünk, csak a sérült, beteg hajtásokat távolítjuk el.

Bakhátas művelésű halványított spárgatermesztésre legelterjedtebb Magyarországon a Braunschweigi fajta. Középkorai, kemény, hegyes fehér fejű. A szárazságot jól bírja.

Spárgarozsda - Tavasszal a friss hajtásokon mézsárga ragadós, majd narancsvörös kiemelkedések jelzik a fertőzést. Május végétől a hajtásokon és a pikkelyszerű lombleveleken megtalálhatók a kiemelkedő bőrszövet alatt a bőrszövet felszakadása után a porzó, fahéjszínű rozsdatelepek. Nyár végén gyűrűsen elhelyezkedő fekete színű rozsdatelepek fejlődnek. Az ezekben kialakult szaporítóképletek szolgálják a kórokozó áttelelését.