Tünetek: az egész világon elterjedt betegség, amely a borsó bármelyik föld feletti részén, leggyakrabban a levelek felső oldalán, de a virágokon és a hüvelyeken is lisztes foltokat okoz, amelyek fokozatosan szétterjednek, összeolvadnak és összefüggő bevonatot képeznek. Ezen a fehéres bevonaton később igen apró (0,1 mm), barna vagy fekete termőtestek (kleisztotéciumok) fejlődnek.

A súlyosabban fertőzött részek megsárgulnak és elhalnak, a fertőzött hüvelyek kisebbek és torzultak. A fertőzött növényeken a zöldborsó maghártyája gyakran felreped és nemcsak a borsószemek színértéke, hanem elsősorban az íze romlik, amely olykor határozottan keserű lesz. A fertőzött növények visszamaradnak fejlődésükben és hajlamosak a gyorsabb érésre. Súlyosabb fertőzés esetén a növények idő előtt elpusztulnak. Az idősebb növények és először az alsó levelek fertőződnek (főleg a tenyészidő végén).

Gazdanövények: borsó, takarmányborsó, bükkönyfajok, lucerna, csicseri borsó, lencse, csillagfürt és a hüvelyesek (Fabaceaé) néhány egyéb fajai. Egyes szerzők azonban azt állítják, hogy létezik több forma specialis, melyek közül a f. sp. pisi csak a borsót és takarmányborsót fertőzi.

Fejlődési ciklus: a kórokozó kleisztotéciumok alakjában telel át, amelyek tavasszal átterjednek az új ültetvényekre. Ezen kívül a vetőmag is kiváltója lehet a fertőzésnek. Tenyészidőben a fertőzést a szél és az ivartalan spórák (konídiumok) is terjesztik, ökológia: a betegség előfordulásának kedvez a hosszantartó nappali meleg és száraz idő és a hűvös, harmatos éjszakák.

A borsólisztharmat elleni védelem

Közvetett: azokban a térségekben, ahol a betegség gyakrabban fordul elő korai és ellenálló fajtákat kell korán elvetni. Megfelelő módja a védelemnek a tarlómaradványok megsemmisítése vagy mélyre szántása.

Közvetlen: a vetőmag csávázása (fenilamidokkal). Tenyészidőben tilos a veteményborsó közvetlen vegyszeres permetezéses kezelése.