Tünetek: minden föld feletti részen (a leveleken, a levélnyeleken, a szárakon, a virágzatokon és a magvakon) a kórokozó fehéres lisztszerű bevonata (lisztharmat) képződik. A legerősebben a levelek felső oldalai fertőzöttek. A felbőr sejtjeinek károsodása következtében a megtámadott részek szürkészöldre színeződnek.

A gombabevonatokon később igen apró (0,1 mm), gömb alakú termőtestek (kleisztotéciumok) jelennek meg, amelyek tiszta fehérről piszkos szürkére változtatják meg a bevonatok színét. A fertőzött levelek lassabban nőnek, elvesztik turgorukat (belső feszességüket) és törékenyek. A fertőzött növények kisebb termetűek és kisebb, rossz minőségű gyökereket hoznak. A magvak fertőzése esetén (mindenekelőtt a petrezselyemnél) jelentősen csökken a terméshozam és a magvak minősége is. A betegség főleg száraz és forró nyarak idején jelentkezik tömegesen.

Jelentkezés: a betegség egyre gyakoribb és súlyosabb. A legnagyobb károkat a maghozó növényeken okozza. Napjainkban a sárgarépát rendszeresen megtámadja, a petrezselyemben pedig gazdaságilag is számottevő kárt okoz. Az erősebben fertőzött szár bizonyos tenyészállatoknál (mindenekelőtt a házinyúlnál) bélkólikát okoz.

Gazdanövények: a termesztett növények közül elsősorban a petrezselyem és a sárgarépa, de a pasztinák, az édeskömény, az ánizs, a koriander, a kömény, a kapor, a turbolya és a zeller is. Ezen kívül az ernyősvirágzatúak (Apiaceae) széles köre.

Fejlődési ciklus: a kórokozó termőtestek formájában telel át a fertőzött tarlómaradványokon és a magvakon, s ezekből tavasszal ivaros spórák (aszkospórák) szabadulnak fel. A vegetációs időszakban ivartalan spórákkal (konídiumokkal) terjed. A kórokozó jellegzetes ektofita, azaz csak a növények felszínén él és a bőrszövet sejtjeibe csakis hausztóriumaival hatol be.

ökológia: a betegség terjedésének a váltakozó légnedvesség, a magasabb hőmérséklet és a nitrogén túltrágyázás kedvez.

A sárgarépa lisztharmat elleni védelem

Közvetett: a gyökérzöldségek térbeli elkülönítése más gazdanövényektől, a nitrogén megfelelő adagolása, mélyszántás (ill. ásás), valamint a tarlómaradványok tökéletes megsemmisítése. A megfelelő öntözés és a kiegyensúlyozott tápanyagellátás korlátozza a lisztharmat előfordulását és elősegíti a fertőzött növények regenerálódását (az új levelek fejlődését). Az egyes fajták érzékenysége a lisztharmattal szemben eltérő. Közvetett a fogyasztásra szánt és a maghozó növények egyaránt kezelhetőek szervetlen és szerves alapú ként tartalmazó készítményekkel.