A kórokozó az Erwinia nemzetségbe tartozó valamelyik baktériumfaj (leggyakrabban az E. carotovorá). A csírák fertőzése esetén ezek még azelőtt elpusztulnak, hogy a föld színe fölé hatolnának. Ha a fertőzés később történik, a szár a föld alatt és a föld fölött is megfeketedik, rothad és a növény könnyen kihúzható a talajból. A fertőzött szárak vagy az egész növények hervadnak és elhalnak.

Olykor a levelek hónaljában föld feletti gumók keletkeznek. A betegség többnyire nem egyidejűleg az egész krumplibokrot támadja meg, hanem fokozatosan az egyes szárakat. Az ültetvényben többnyire gócszerűen terjed vagy az egyes növényeket támadja meg és "lyukakat" hagy a növények között. A betegséget a jellegzetes tünetek alapján feketelábúságnak is nevezik, és a hidegebb térségekben az ültetvényeknek átlagosan mintegy 10 %-a fertőzött, a veszteségek pedig elérhetik az 50 %-ot is. A szárakról, a sztólókról és a gyökerekről a rothadás átterjed a gumókra, amelyek kásás, kellemetlen szagú (bűzlő) anyaggá alakulnak át.

A részlegesen vagy a latensen fertőzött gumók esetében a nedves rothadás a raktározott burgonyában is folytatódik, főleg akkor, ha a gumók nedvesek. A nedves rothadás azokon a gumókon is jelentkezik, amelyeket elsődlegesen gombák fertőztek meg (mindenekelőtt a burgonyavész és a szárazrothadás kórokozói). Száraz időben azonban a gumók kiszáradnak és megkeményednek. A fertőzés fő forrása a vetőanyag, és a betegségnek kedvez a hideg, esős időjárás és a nehéz, hideg és nedves (elsősorban átázott) talaj is. A tárolt krumpliban a fertőzés érintkezéssel terjed.

A termesztés céljából nem ajánlatos nehéz, átnedvesedett talajba ültetni és csakis egészséges és ép vetőanyagot kell használni. A fertőzött növényeket időben el kell távolítani az ültetvényből. A burgonyát száraz időben kell felszedni és csak a megszáradása után megfelelő körülmények között (hőmérséklet 3-5 °C, légnedvesség 70-85 %, megfelelő szellőzés) raktározni.