Tünetek: főleg az idősebb leveleken világoszöld vagy sárgászöld, különböző nagyságú, gyakran az érhálózattal határolt foltok. A foltok fokozatosan növekednek, összeolvadnak, beszáradnak és elhalnak. A foltok alsó oldalán a gomba szaporítószerveinek határozott fehér gyepszerű bevonata található. A megtámadott levelek többnyire elpusztulnak és lehullanak. A fertőzött fiatal salátanövények elpusztulhatnak. A magnövények esetében a virág és a magkocsányok is fertőződhetnek.

Jelentőség: régebben igen súlyos járványos betegségnek számított, amely manapság csak az érzékenyebb (mindenekelőtt a gyorshajta-tású) fajtákat és magkultúrákat fenyegeti.

Gazdanövények: a fészkesvirágzatúak (Asteraceae) 36 nemzetségének képviselői, a zöldségfélék közül a különböző salátafajták (fejes-, jég-, leveles-, római- stb.), de az endívia, az eszkariol saláta, az articsóka, némely dísznövények (pl. Senecio) és a saláta nemzetség (Lactuca) gyomnövényei és vadon termő fajai, mint pl. a keszegsaláta és a kéksaláta.

Fejlődési ciklus: az egyik vegetációs időszakból a másikba a magvak és főleg a tarlómaradványokban található speciális kitartó spórák (oospórák) viszik át a betegséget. A tenyészidőben a betegség ivartalan spórákkal (konídiumokkal) terjed.

Ökológia: a betegségnek kedvez a levegő magas páratartalma (90 % fölött), a levelek nedvesedése (esős idő, nem megfelelő öntözés) és a 15-20 °C közötti hőmérséklet. A száraz, napos idő, 15 °C-nál magasabb éjszakai hőmérséklettel leállítja a fertőzés folyamatát.

A salátaperonoszpóra elleni védelem

Közvetett: a megelőzés egyik módja a vetőanyag fertőtlenítése, a tarlómaradványok időben elvégzett és következetes megsemmisítése, a mélyszántás és ásás, az üvegházak és fóliasátrak intenzív szellőztetése, a gyomnövények kiirtása, a megfelelő öntözési mód és mindenekelőtt ellenálló fajták termesztése. A rezisztens fajták nemesítését azonban nagyon megnehezíti a sok változat megléte és az új változatok állandó keletkezése.

Közvetlen: a vetőmag csávázása. A vegyszeres kezelés a tenyészi-dőszakban (réz-, ditiokarbamát-, dikarboximid- és karbamáttartalmú készítményekkel) csak a magkultúrákban lehetséges.