Leírás: többnyire változatos színű, gyakran szőrös legyek. A sárgán csíkozott darazsakra vagy kis poszméhekre, esetleg méhekre emlékeztetnek. Bizonyos fajok egyszínűek, sötétek, fémes fényűek. A darazsaktól, a dongóktól vagy a méhektől eltérően azonban a zengőlegyeknek csak egy pár szárnyuk van, csápjaik rövidek, alig észrevehetőek, nincs szabad mozgó rágószervük és persze fullánkjuk sincs.

A zengőlégylárvák jellegzetes lábatlan nyüvek, fejük alig feltűnő. A zengőlegyek ragadozó lárváival leggyakrabban a levéltetvek kolóniáiban találkozhatunk, ahol kis termetű, tarka színű meztelen csigácskákra emlékeztetnek, felszínükön sok kis dudorral. Nálunk kb. 600 zengőlégyfaj él. A leggyakoribb fajok közé tartozik pl. a halálfejes odúlégy (Myiathropa floreá), amelynek torán a halálfejes lepkén látható „koponyához" hasonló alakzat figyelhető meg. Gyakori az ékfoltos zengőlégy (Episyrphus balteatus), amelynek potroha sárga, sötét csíkokkal és foltokkal. A darazsakhoz hasonló színű zengőlégyfajok száma azonban igen nagy, sokszor csak a szakember képes megkülönböztetni őket. Elég gyakori a nagy termetű bun-dás pihelégy (Volucella bombylans), amely külsejével némiképp egy kis, sötét színű, sűrű bundájú dongóra hasonlít. E faj lárvái némely poszméh-és darázsfaj fészkében élnek. Ősszel a virágokon mindenütt előfordul a közönséges herelégy (Eristalis tenax), amely a házi méhre emlékeztet.

Életmód: a zengőlegyeket szinte mindütt megtaláljuk, ahogy a virágokon ülnek vagy éppen örvénylő repülésükkel egyhelyben lebegnek a levegőben, mintha egy láthatatlan szálon függnének. Az imágók virágporral táplálkoznak és nektárt vagy a levéltetvek, illetve más, a kabócák rendjébe tartozó rovarok mézharmatát szívják. Fontos, hogy testük felerősítése céljából az első tavaszi virágokból fogyasszanak, mert ettől függ, hogy képesek lesznek-e elegendő számú petét termelni és rakni. A zengőlégy nősténye összességében 500-1000 petét képes lerakni. A különböző zengőlégyfajok növényekben, korhadó anyagokban, elhalt fában, a poszméhek vagy a darazsak fészkében fejlődnek, esetleg ragadozók. A ragadozó lárvák levéltetvekre, levélbolhákra, takácsatkákra, kis bogárlárvákra stb. vadásznak és azokat szívják. Bizonyos zengőlegyek lárvái a levélgubacsokban rejtőző levéltetű-kolóniákat is kirágják. Zsákmány után kutatva a lárva testének elülső részét ormányszerűen mindig felemelve mozog, és amikor megleli a zsákmányt, beledöfi rágószerveinek kampós függelékeit, felemeli és kiszívja. A lárva kb. 8-15 nap alatt fejlődik ki és ezalatt 400-700 levéltetvet fogyaszt el. Végül a lárva bebábozódik. A cseppszerű báb a növényre tapad, közel a legutolsó rágás helyéhez, de némely faj a földben bábozódik. Az új imágó kb. 1-2 hét múlva bújik elő a bábból. A levéltetű pusztító zengőlegyeknek évente akár 5 nemzedékük is lehet.

Jelentőség: a zengőlegyek ragadozó lárvái hasznosak, a tenyészidő folyamán számos kártékony levéltetűfaj vagy más kabócaféle állományának szabályozásában közreműködnek. Az imágók számos kultúr- és dísznövény fontos beporzói. A levéltetvek és az általuk termelt mézharmat fontos és pótolhatatlan tápláléka a mi hasznos zengőlegyeinknek is. A zengőlegyek számára fontosak a gazdagon virágzó vadon élő növények, elsősorban az ernyősök és a tátogatófélék családjából. A kifejlett zengőlegyeknek elegendő virágport és nektárt nyújtanak. Ezek a növények mindenütt bőségesen megtalálhatók a mezsgyéken, a kis ligetek környékén, az utak mentén, a megműveletlen ugarokon stb. Ha a levéltetvek ellen mindenképpen vegyszereket kell alkalmazni, akkor ajánlatos nem széles spektrumú rovarölő szereket, hanem a levéltetvekre specifikus készítményeket bevetni.