Leírás: hosszan elnyúló, olykor akár vonalszerű testalkatú, 1-30 mm hosszú, lapos fejű, előre álló rágószervű és fonalas csápú bogarak. A test színe többnyire sötét, fekete, feketésbarna, sötétbarna, csak kivételesen tarka.

A holyvák jellegzetes jegye a lerövidült, pikkelyekre emlékeztető szárnyfedők, tehát a holyvák potroha felülről fedetlen és a futkánozó bogarakon gyakran fölfelé görbült. A szárnyfedők alatt rendszerint egy pár összetett hártyás szárny található. A holyvák többnyire fürge repülők. A lárvák alakja hasonló az imágókéhoz, de nincs még szárnykezdeményük sem és a potrohúk végén egy pár hosszú, ízelt, szőrös függeléket viselnek. A holyvák könnyen felismerhetők külalakjuk alapján, de igen nehéz meghatározni a fajaikat, amelyekből Európában mintegy 4000 él.

Életmód: a holyvák mindenütt megtalálhatók, de inkább az árnyékos, nedves élőhelyeket kedvelik. A nagy fajok szabadon futkosnak a talaj felszínén, mások a lehullott levelek között és a talaj felső rétegeiben, a kövek és a különböző talajon fekvő tárgyak alatt tartózkodnak, gyakran megtalálhatók a virágokban és az erdei gombákban, a korhadó növények vagy az állattetemek alatt, a hangyák, a darazsak, a madarak és az emlősök fészkeiben, sőt még a barlangokban is. Bizonyos holyvák a korhadó növényi és állati maradványokkal táplálkoznak, mások viszont virágporral, moszatokkal, a gombák micéliumaival, a hangyabolyokban a hangyák által begyűjtött táplálékot fogyasztják vagy éppen a hangyák etetik őket. A fajok többsége azonban ragadozó. Apró rovarokkal és fejlődési alakjaikkal, pl. légylárvákkal táplálkoznak, ezért ott tartózkodnak, ahol ez a táplálék bőségesen megtalálható, pl. az ürülékeken, a dögökön stb.

Jelentőség: az Aleochara nem holyvái élősködők, lárváik a kétszárnyú rovarok hordóalakú ún. tonnabábjaiban fejlődnek és bábozódnak, és nagymértékben hozzájárulhatnak a kártékony légylárvák, pl. a viráglegyek állományának korlátozásához. Az Oligota nem kis termetű, zömök holyvái a takácsatkákra szakosodtak, és a szabadban vagy akár az üvegházakban, a közönséges takácsatka kolóniáiban is találkozhatunk velük. A holyvák többnyire a talajba rakják petéiket, ahol a lárvák be is fejezik a fejlődésüket és bábozódnak. Sok faj lárvái ugyancsak ragadozók. A holyvák többnyire kisebb zsákmányra vadásznak, mint a futrinkák, ezért a természetben jól kiegészítik egymást.

Védelem és támogatás: a futrinkákhoz hasonlóan a holyvák esetében is fontos a természetes élőhelyeik védelme, ahonnan könnyen elterjedhetnek a gyümölcsösökben, a szőlőskertekben és a szabadföldi kultúrákban. A fajok többsége nagyon érzékeny a széles spektrumú rovarölő szerekkel szemben, amelyeket nem lenne szabad nagy területen alkalmazni.