Leírás: a test hosszan elnyúlt, felülről lapított, fényes, sötétbarna, hossza 5-25 mm. A fej lapos, előreálló rágószervet és fonalas csápokat visel. A tor hátoldalán egy pár rövid, bőrszerű szárnyfedő van, ezek alatt két hártyás szárny van legyezőszerűen összehajtogatva.

A lábak rövidek, erősek. A potroh végén egy pár harapófogó szerű fartoldalék található, ezek a hímeknél erősek és görbültek, a nőstények esetében gyengébbek és majdnem egyenesek. Nálunk 6 fülbemászófaj él. A leggyakoribb a közönséges fülbemászó (Forficula auricularía).

Életmód: A nőstények ősszel kis földalatti kamrákat építenek, amelyekben a hímekkel együtt áttelelnek. A kamrákban kora tavasszal 20-80 petét raknak. A kikelő nimfák az imágókra hasonlítanak. A nőstény a petékre és a fiatal nimfákra is vigyáz. A fülbemászók mindenekelőtt éjjel aktívak. Fürgén másznak és táplálék után kutatnak. Mindenevők, táplálékuk élő és elpusztult rovarok, levéltetvek, tripszek, lepkepeték, kis hernyók stb. Kis növénykéket is fogyasztanak, rágásukkal károsíthatják a gyümölcsfák virágait és terméseit is. Napközben sötét repedésekben, olykor virágokban elbújva pihennek. A potrohon található fartoldalékokkal védekeznek, bizonyos fajok pedig ezekkel fogják partnerüket páro-sodás közben.

Jelentőség: a fülbemászók hasznát illetően megoszlik a szakemberek véleménye. Táplálékuk állati és növényi eredetű is lehet. Előnyben részesítik a rovartáplálékot, elsősorban a levéltetvek fontos ellenségeként tartják számon őket. De károsíthatják a fiatal csírázó növénykéket vagy a gyümölcsfákat, főleg az őszibarackot is.

Védelem és támogatás: a gyümölcsfákon megtarthatjuk a fülbemászókat, ha búvóhelyeket függesztünk ki számukra. Ezek lehetnek fagyapottal megtöltött közönséges virágcserepek, amelyeket aljukkal fölfelé akasztunk a lombok közé. Rövid idő alatt nagyon sok fülbemászó költözik beléjük.